Halottak a West-Balkánban – pánik a Nyugati-téren

Három halottja van a Nyugati téren annak a tömegpániknak, ami szombat éjjel tört ki. A rendőrség hajnali fél hármas információi szerint nem volt késelés.

Három fiatal lány vesztette életét a West Balkán szórakozóhelyen szombat este. A tisztázatlan körülmények között bekövetkezett tragédia miatt kialakult pánikban a menekülők több fiatal társukat is eltaposták – közölte éjfélkor a BRFK sajtóügyeletese.

A hvg.hu helyszínen tartózkodó tudósítója bejutott a kordonnal lezárt területre is. Egyes hírek szerint késelés történt a szórakozóhelyen, mások szerint a tömeg nyomta halálra az áldozatokat. A rendőrség később határozottan cáfolta a késelést.

Éjfél után a Nyugati téren elsősorban fiatalokból álló, hatalmas tömeg verődött össze, de az itt lévők sem tudták biztosan megmondani, hogy mi történt. Sokan nem tudtak a halálos áldozatokról sem, és csupán a súlyos sebesültekről beszéltek tudósítónknak.

A rendőrség kordonnal vette körül a szórakozóhely környékét. A tér egy részét kiürítették éjfél után negyed órával. A mentők nagy része ekkorra már elhagyta a helyszínt, a rendőrök viszont továbbra is nagy erőkkel voltak jelen.

A fiatalok közül többen elmondták: a szórakozóhelyen hirtelen leállt a zene, felkapcsolták a villanyt és mindenki menekülni kezdett a bejárati ajtón keresztül, még a kabátjukat sem volt idejük felvenni. Az MTI helyszínen tartózkodó tudósítójának beszámolója szerint két sérült lányt a helyszínen levő fiatalok a fejük felett, kézről kézre átadva próbáltak meg a helyiségből kijuttatni.

Jellemző a helyzetre, hogy sokan még azt sem tudták, mi történt. “Késeléses buli, ezt is megéltük. Akkor most elkezdem felvilágosítani magam, mert ott nekünk nem nagyon mondtak semmit” – írta az egyik résztvevő a twitteren.

A hvg.hu kérdésére a rendőrség fél háromkor elmondta: nem történt késelés. A rendőrség helyszínen rögtönzött sajtótájékoztatója szerint a tömegben pánikhangulat alakult ki. A hatóságok folyamatosan hallgatják ki a tanúkat, és további szemtanúkat keresnek. A rendőrség azt is cáfolta, hogy tömegverekedés tört volna ki.

Forrás: HVG.hu

_______________Hirdetés______________________

 

 

Hozzászólás