Összeér a Budapest Airport és a BKV-ügy nyomozása

Heti Válasz arról ír, hogy a fővárosi tulajdonú BKV-t és a több mint négy éve privatizált Ferihegyi repülőteret érintő eljárásokban már tavaly arra jutottak a nyomozók, hogy sérülni fognak a nagypolitikai érdekei. A két ügyben eddig 15 személyt gyanúsítanak, ám Bencze József országos rendőrfőkapitány korábbi nyilatkozata szerint ez a kör bármelyik pillanatban kéttucatnyira bővülhet, és az is még csak a kezdet. A Heti Válasz szerint az MSZP-nek és a BKV-t nyár végéig felügyelő Hagyó Miklósnak – akit tavaszig a mentelmi joga véd a gyanúsítástól – megvolt a maga Mersterházy Ernője a “háromnevűként” emlegetett Hatvani Szabó János személyében. Hogy milyen szerepe lehet Hatvani Szabó Jánosnak a BKV-t és a Budapest Airportot érintő botrányban, illetve mely 10 BKV-s esetről bizonyítható, hogy azzal a szocialista kötődésű érdekcsoport, vagy a párt által kinevezett cégvezetők jártak jól, kiderül a Heti Válaszból.

Az Info Rádió lapszemléjéből

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: